A tányéromon én vagyok

Az Instagramon találtam rá. Posztjai olvasása közben sokszor letettem a telefont, hogy mély lélegzetet vehessek. A követői előtt küzdött meg az anorexiájával - és tudjátok, ezen a betegségen én is túl vagyok. De a kettőnk közül ő hivatásszerűen a táplálkozással foglalkozik, ugyanis dietetikus. Kérdez, meghallgat, étrendet állít össze: ezzel gyógyít. És ír, ír, ír - cikket, sajtóanyagot és a vallomásait az Instára. Személyes, őszinte hang - ezért tud segíteni, például nekem is. Interjú Pangl-Szarka Dorkával.

Kezdjük az anorexiával… Mi a te történeted? Milyen dietetikusként szembenézni a táplálkozási zavarral? 

Tisztán emlékszem a kezdetre: 23 voltam, a diplomaosztó napja volt. Apám – szokásához híven – nem adta meg a helyzetnek a tiszteletet, már az eseményre ittasan érkezett. Ott elpattant bennem valamit. Az volt az első nap, mikor a vendéglőben szó szerint erőszakkal rávettem magam, hogy ne egyek desszertet. És zöldköretet kértem a húshoz. Ezek után elkezdtem kevesebb kenyeret enni, csökkenteni az adagokat. A késztetés erősebbé vált, mikor nem sikerült nekem való munkát találnom. Bár a közétkeztetésben helyezkedtem el, de nem voltam a helyemen: én betegekkel szerettem volna foglalkozni. Továbbá anyámnak valami bonyolult párkapcsolata volt akkor, emiatt teljesen elhanyagolt.

Úgy éreztem, minden összejött; emberileg semminek, senkinek éreztem magam. És persze az általános “kövér vagyok” érzése is bennem volt – már gyerekkorom óta. Vidéken kaptam munkát, hát elköltöztem, elmenekültem otthonról. Nem jártam haza, apámmal addigra megszakítottam a kapcsolatot.

Tisztán vissza tudom vezetni, hogyan vontam meg magamtól az ételeket, de nem tudom, mikor billent át annyira, hogy rohamosan elkezdtem lefogyni. Abból az időszakból se képem, se írásom, se emlékem. De azt tudom, hogy egy este, mikor ráálltam a mérlegre, és 32 kilót mutatott, azt mondtam magamnak: “ELÉG!” Akkor a hivatásomhoz nyúltam, elkezdtem megtervezni és visszaépíteni az étrendem.

Testileg szépen fejlődtem, de a lelkem épülése lassabb – de ez ilyen, már elfogadtam. Sajnos kötöm az ebet a karóhoz, és én beteg akarok lenni: akarom, hogy figyeljenek rám, hogy sajnáljanak, hogy megkérdezzék: “Te mindig ilyen vékony voltál…?” Betegségtudatba akarom ringatni magam, holott egy életerős, egészséges NŐ vagyok – nem pedig kislány.

Most munkával, az emberek segítségével töltöm minden időm, még a szabadidőm nagy részét is. Eszem és iszom, amikor jólesik, és mozgok, ha már nagyon kényelmetlenül érzem magam.

Önszeretet… ez nehéz kérdés neked is. Hogyan tudjuk jól szeretni magunkat az étkezésünkben/étkezésünkkel?

Először is azzal, hogy nem hasonlítgatjuk magunkat másokhoz! Fogadjuk el, hogy egyediek, megismételhetetlenek vagyunk, és nem létezik két egyforma szervezet, két egyforma igénnyel, szükséglettel. Tiszteljük meg magunkat azzal, hogy megismerjük testünk működését, kívánalmait és tudatosan (t)eszünk azért, hogy minden, számára hasznos dolgot megadunk neki. Vállaljunk felelősséget magunkért, jól-létünk leginkább a mi tudatosságunkon múlik.

És mi van, ha a mondjuk az a kis nasi  tényleg “kell” – hiszen az sem jó, ha az evéshez negatív érzelmek kapcsolódnak.

A feszkóra, a stresszre mindig rá lehet fogni a nasizgatást. Két túró rudi és egy lekváros bukta között azért néha gondolkozzunk el azon, mi váltotta ki az „ennem kell” érzését, nincs-e valami testi-lelki hiány, amit rágcsával akarok pótolni. Érdemes előbb három mély levegőt venni, és elmélázni – ezzel is időt szánva magamra, az érzéseimre. Én így állok hozzá, így próbálom meg feltérképezni azt, hogy aznap valóban szeretni akarom magam vagy csak érzéseket nyomok el. Ha tényleg szeretem magam, és megérdemelten tolom be az esti finomságot, akkor az valóban „kellett”.

Dietetikusként mit tanultatok az érzelmi evésről?

Jóformán semmit, ami a lelki-pszichés oldalát illeti. Stresszhatásra termelődő különféle hormonokról, hormonszerű anyagokról, melyek az agy kémiáját, így aztán az étvágyat befolyásolják, azonban rengeteget. Ez alapnak jó, de a hús-vér, valódi problémákkal küzdő páciensekre nem készít fel. Mint minden szakmánál, a diploma csak egy papír, amit aztán élethosszig tanulás, tapasztalás követ.

Sok táplálkozási zavaros ember, fiatal napjainkban – miért?

Talán mert a táplálkozás, és a az ahhoz való hozzáértés érték lett. Akkor vagyok valaki, ha jól menedzselem az étkezésemet. Ez a fajta nyomás arra késztet, hogy sokat foglalkozzak az étrendemmel. A tudatosság átfordul egyfajta görcsösséggé, függősséggé vagy ellenkezőleg, teljes kontrollálatlanság lesz a vége. A klasszikus evészavarokon (anorexia és bulimia nervosa) túl jól tudjuk, hogy a mai világban erőteljesen képviseli magát az egészségesétel-függőség, azaz az orthorexia nervosa, illetve a falásrohamokkal jellemezhető binge eating vagy a testépítő típusú étkezési zavarok. A klasszikus és az újabb zavarok „képviselői” is szép számmal jelennek meg a rendelésemen. Empátiával, türelemmel, de a felismerésre (hogy valami nincs rendben) ösztönözve, apró lépésekben haladva segítem őket.

Közhely már, de a világ egyik legkövérebb népe a magyar. Mi a baj velünk?

3 tényezőt mondanék:

• Erőteljes a „fogadd el magad úgy, ahogy vagy” pszichológiája is. Talán még erősebb, mint a fitnesz- és soványságiparé.

• Emellett jelen van a már emlegetett érzelmi evés, vagyis a falásrohamok, késő esti nassolások és az „ez még belefér, majd holnaptól diétázom” gondolata.

• Harmadrészt az étkezési kultúra és az egészségnevelés hiánya Magyarországon. Futunk valami/valaki után és követjük az elveit, mert jól megmondta a tutit és neki sikerült. De hogy valójában mire van szüksége a saját testemnek, nem ismerem pontosan.

Franciaországban teljesen normális, hogy a generációk átadják egymásnak az ottani étkezési kultúrát. Te ezt szülőként hogyan tennéd, mire figyelnél?

A valóságot és a „miérteket” szeretném átadni. Fontos lenne, ha legalább a szűk családban megtörténjen az egészségnevelés, és már a kisgyermekek megtanulják egyes élelmiszerek, ételek rendszeres étrendbe építésének a fontosságát. (Én lennék a legboldogabb, ha minderről akár országszerte lehetne előadást tartani, oktatni!) Nem erőltetnék semmit a gyermekemre, de a javát, egészségét szolgáló választási lehetőséget mindig kínálnék, és példát mutatnék a saját táplálkozásommal, életmódommal.

Mi az a három étel/ital, amit minden nap ott van a tányérodon és mindenkinek ajánlod?

Nem hiányozhat a brokkoli és/vagy karfiol, a friss, szezonális gyümölcsök és a natúr kakaópor, amit bármibe (pl. túróba, zabkásába) képes vagyok belekeverni.

Dorka dietetikus szakmája egyben a hobbija is, hivatásának tekinti a segítségnyújtást. Fontos neki a bizonyított, tudományos tényekre alapozott információközlés. A személyes tanácsadásokon túl szívesen vállal el sajtómegkereséseket (én a Nők Lapja Egészségben szoktam olvasni – a szerk.).

Borítókép: saját

Fotók: Pinterest

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on pinterest
Pinterest
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük