BENI SZÜLETÉSE II. – minden, amit el kell engednem…

Tavaly, már nagy pocakkal ott voltam a céges karácsonyi ebéden. Az eseményen a főnököm - két óvódás korú gyerek anyukája - finoman elmesélte a saját szülésélményeit. Mostanra értettem meg - mikor Benedek születése is emlék -, hogy ott és akkor arra figyelmeztetett: vigyázz, mert a kórházban kiszolgáltatott leszel, de ez senkit sem fog érdekelni!

Beni születése biológiai szempontból álomszülés volt (az élményt frissen megírtam, itt olvashatod). De sajnos a főnökömnek is igaza lett: kiszolgáltatott voltam, ez senkit nem érdekelt, és a módosult tudatállapot miatt mindez a szokottnál élesebben, fájdalmasabban maradt meg. Teherként cipelem, és az elengedéséhez a blogomhoz, és Melittához, a naturalbabybirth blog és fórum “anyukájához” fordultam. Lentebb olvashatóak az emlékeim és Melitta gondolatai az eseményekről. Megkönnyebbülést várok ettől a poszttól, és segítségnek is szánom az “utánam jövőknek”.

1. Túl sok idő a vajúdóban a szülőszoba helyett

A SOTE 2-n egy darab hatágyas vajúdó van, ott kaptam helyet, mikor megérkeztünk az éjszaka közepén. Első baba, elég lassan tágult a méhszájam. Amúgy volt másik kismama a vajúdóban, aki előbb jutott be a szülőszobába, de később került ki onnan, szóval a vége felé Benivel belehúztunk – a vajúdóban töltött idő utolsó harmadában már a szülőszobában kellett volna lennem… Szerintem ezt a szülésznőm is tudta. A szűkös, zsúfolt, meleg és levegőtlen környezet nem segítette a belső figyelmem – ami a szülés lényege lenne.

Melitta – naturalbabybirth: Borzalmasan megalázó lehetett, hogy ennyi emberrel kellett egy helységben megélni ezeket a bensőséges pillanatokat… hisz akarva akaratlanul is muszáj volt magad moderálni mások előtt… pedig a szülés nem az a folyamat, ahol illemtudó jó kislánynak kell lenni! A vajúdó testből kirobbanó női erőnek kell teret adni!

2. Állandó méhszájellenőrzés

A bent töltött idő alatt 4 különböző ember, 2 orvos és 2 szülésznő ellenőrizte a méhszájamat, mindezt nagyrészt a vajúdóban lévő többi kismama előtt. Oké, hogy nők vagyunk és szülünk – de lelkileg ez sok volt, ahogy múltak az órák és egyre több ember előtt egyre több ujj “kukkantott be”. Nem tudtam igazán kikapcsolni, ellazulni. Ráadásul, amíg méhszáj kemény, a dolog fájdalmas. Biztos, hogy a természet nem úgy rendelte el, hogy a vajúdás közben legalább 4-5 ember rendszeresen matassa egy nő méhszáját, mert anélkül nincs gyerek.

Melitta – naturalbabybirth: Méhszájellenőrizgetéssel legkönnyebb fertőzéseket benyelni, és undorító, hogy ezzel is semmibe vették az emberi jogokat! Belegondolnom is fáj, ha ezt nekem kellett volna megélnem… Simán tudtál volna otthon szülni! A fertőzés veszélye pedig a kórházban a legnagyobb! Legközelebb ha problémamentes a terhességed, nyugodtan válaszd az otthonszülést!

3. Burokrepesztés kábé nyilvánosan

A legmegrázóbb a burokrepesztés volt, 5 idegen nő előtt, a vajúdó ágyán (legalább az apukákat kiküldték). Mikor mondta a szülésznő, hogy mi következik, készültem, hogy  biztos megyünk most egy másik helyiségbe, de nem. Itt az ágyon, csak lejjebb engedi. Miközben elfolyt a magzatvíz, a könnyeim is folytak… az emberi méltóságomra akkor és ott máshogy kellett tekintenem, próbáltam arra gondolni, hogy ez nem megalázó, hiszen éppen szülök. A csendből éreztem, hogy az öt vadidegen nő együttérez velem (és hálás, hogy ez nem velük történik).

Melitta – naturalbabybirth: Úgy gondolom, mindezekkel együtt még szerencsés vagy, mert nem császároztak meg indokolatlanul, nem kaptál szereket infúzión stb… Hagytak vajúdni, a burokrepesztés az egyetlen amit fel tudnék róni, mert az is belepiszkálás a természetes folyamatokba. De látom, nálad azért segített felgyorsítani a dolgokat. Felháborít, hogy a kórházakban milyen rendszer működik. Nálad a pénz hiánya volt a legnagyobb gond, hisz nincs elég vajúdó és szülőszoba.

Az első napon.

4. A kispapák figyelték az eseményeket

Minden tiszteletem a férfiaké, de nincs helyük egy csoportos vajúdóban. Pont. Menjenek csak a párjukkal a szülőszobába vagy a műtőbe, de ne nézzék más nők vajúdását. Ez kőkemény testi-lelki út, nincs szükség idegen(!), vizslató, kíváncsi, közönyös, idegen(!!), idegen(!!!) tekintetekre. Már a vajúdós fájdalomra kevésbé, de arra jól emlékszem, ahogy egy apuka végignéz a hálóinges, melltartó nélküli testemen. A férfiak, a saját ösztöneikkel maradjanak távol, rájuk máshol van szükség.

Melitta – naturalbabybirth: Az eddigi kutatásaim alapján mondhatom, hogy az emberi méltóságodat semmibe vették (ez nem a dolgozók miatt történt, hanem a helyhiány miatt), a férfiaknak pedig valóban semmi keresnivalójuk ilyen helyen. Ezért is javaslom, hogy minél tovább maradjon otthon valaki vajúdni ha tud, és nincs kockázati tényező.

5. Nem hoztak fájdalomcsillapítót

Az dupla aranyóra után, a gyerekágyas részre érve hát elég szarul (de boldog) voltam. Kértem fájdalomcsillapítót a nővérkétől. Nem kaptam fél óra múlva se. Akkor az egyik szobatársam, szintén frissen szült anyuka ment el érte (vagány és erős csaj volt egyébként). A gyerekágyas nővérkék trécseltek egész nap, pár minimális feladatuk volt, amúgy üldögéltek a nővérszobában. Aznap kora este, három órával a hüvelyi szülésem után hiába vártam ezt az apró segítséget – pedig biztos nem volt halaszthatatlan feladata az illetőnek. Brávó.

A dupla aranyóra.

Melitta – naturalbabybirth: A többin pedig meg sem lepődök… leszarják az embert. Azért tartanak bent mert erre kapják a támogatásokat! Segítség nélkül pedig ezek a legkritikusabb napok.

6. Tápszerrel akarták tömni Benit

Oké, az igazi rémálom a csecsemősökkel kezdődött. Mindegyik mást mondott a bent töltött három nap alatt. Az egyik szerint minden oké a gyerekkel és van tejem, a másik szerint óriási a baj. A szülés után egy nappal már volt pici előtejem, kábé nekem egyedül az osztályon, viszont Beni nem volt 3 kg, és emiatt paráztattak: mi van, ha éhenhal, ha besárgul…? Egy másik csecsemős lekezelő hangban közölte, hogyha nem “tudunk” mit enni adni, akkor éhezni fog, illetve fenyegetett azzal is, hogy már elkezdett besárgulni, és bent fognak tartani minket, jön a kékfény meg minden borzalom. Ezek után a kérésem ellenére is tápszert kevert Beninek, amit nulla magyarázattal otthagyott az osztály hűtőjében. Se az adagolásról, se a melegítéséről, se a fogyaszthatóságáról nem mondott egy szót sem. Két napos újszülöttről beszélünk, teljesen kialakulatlan emésztőrendszerrel. Kérdeztem, antiallergén-e a tápszer, a válasz “az nem fontos még”. Nem adtam oda a picimnek – de mi lett volna, ha mégis? Vállalta volna a felelősséget, ha bármi baja történik Beninek tőle?

Melitta – naturalbabybirth: A szoptatás sikertelenségének nagy az esélye, mert tömik őket tápszerrel (ez részben marketing a gyártó számára), nem segítenek érdemben a szoptatásban és nem is foglalkoznak az állapotoddal… Az öcsémék kisbabája most született Szegeden, hát ott sem volt jobb a helyzet… Naponta kapok hasonló leveleket, és borzalmasan szomorú vagyok miatta.

Aztán Benit az utolsó éjjel végig szoptattam, a mellem belövellt, belázasodtam, de a harmadik reggelre beindult az emésztése, nem sárgult be, mehettünk haza. Egyébként azóta is, most már 12. hónapja igény szerint szoptatok.

Nagy volt rá az 50-es rugi.

7. Az utolsó vérvétel

Nincs is annál jobb, mikor két nappal a szülés után az ember lánya a kórházi papucsban, pongyolában lemegy két emeletet, hogy a huzatos aulán keresztül battyogva, a hólén és sáron át taposva aztán egy parasztul viselkedő nővérke megszúrja az ujjbegyét. Bárcsak minden frissen szült nő megtapasztalná ezt az ötcsillagos gondoskodást.

8. A mosdók

Röhögnöm kell, ha valaki azzal érvel, hogy szülésre jobb a (köz)kórház, mint az otthon, mert ott nagyobb a tisztaság. A szülőszobákat leszámítva, az egész intézetet tekintve ez az állítás egyszerűen nem igaz. Naponta egyszer takarítottak a gyermekágyas osztályon, ahol vérző,  legyengült nők időznek – szerintem ez a mennyiség kevés! Az utolsó reggel például egy kakigombócot találtam a mosdóban a földön – nem a wc fülkében, hanem előtte! A fülkék olyan aprók voltak, hogy az erősebb testalkatú szobatársam nem fért el bennük, mikor betétet cserélt. A zuhanyzóba kellett ehhez bezárkóznia, amit egyszerre csak az egyikünk tudott használni, mert nem voltak függönyök, és az egész le volt rohadva. Természetesen rakodófelület sem volt benne.

9. Nulla lelki segítség

A bent töltött 3 nap alatt összesen néhány órát aludtam. Feszültség, bizonytalanság, a többi baba (valamelyik mindig sírt). Az influenza járvány miatt karantén volt, nem fogadhattam látogatókat (a férjem és a szüleim jöttek minden nap, és hordták nekem az ételt, vizet, de csak az aulában tudtunk találkozni). Ez az időszak minden volt, csak nem pihentető és megnyugtató – pont az nem, amire egy frissen szült nőnek szüksége van. Egyedül voltam, idegileg teljesen szétcincálva. Az utolsó éjszaka zokogtam, mint a záporeső. Ölelésre lett volna szükségem, és arra, hogy valaki azt mondja, minden rendben lesz, szuperül csinálod, a gyerek is szuper. Egyetlen ilyen ember nem volt – csak a férjem, a telefonon keresztül. Szegény majdnem megbolondult, hogy nem tud ott lenni, nem tud nekem segíteni.

Melitta – naturalbabybirth: Szívből sajnálom, hogy ezt át kellett élnetek, de azt tudd, te még a szerencsések közt vagy! Van akit megcsászároztak érzéstelenítés nélkül és befogták a száját, mert ordított! Nem tudom segített-e a levelem, az együttérzésemen kívül más nem tudok adni neked. Vannak szülésélmény-feldolgozó csoportok azoknak, akiket megrázkódtatás ért.

Ilyen csoportra nincs szükségem hálistennek, a fiam születése az egészet mérlegre téve inkább jó élmény, mint rossz. De vérzik a szívem, hogy nem lehetett tökéletes – pedig érzem, hogy képes lettem volna rá! És vérzik a szívem, mert szinte minden barátnőmet érte kisebb-nagyobb trauma a kórházi szülése közbe. Itthon a szülő nőt helyezik a kórházi protokoll alá – holott az lenne a természetes, ha mindenki más (intézmény, bába, szülésznő, család) szolgálja a szülő nőt ebben a helyzetben. A következő alkalommal mindent, ami körülmény máshogy szeretnék, hogy tényleg csak a babámra és magamra figyelhessek. És a helyszín… az nem közkórház lesz, ez tuti.

Melitta a kislányával.

Melitta – naturalbabybirth: 30 éves vagyok, feleség és két kislány anyukája. Szerencsésnek vagyok, mert Németországban szültem mindkét alkalommal. Ezek az élmények felnyitották a szemem arra, hogy Magyarországon mennyire elavult a rendszer a szülészet körül, senki sem kap megfelelő tájékoztatást. Már tizenévesen sem értettem, miért kell a szülésről ilyen negatívan beszélni. Mindenki a “kibírhatatlan fájdalmat” szajkózta, hogy ez a világ legnehezebb dolga, amit minden nőnek “ki kell bírnia”, ha gyereket szeretne. Ezek hatására úgy tudtam elképzelni, hogy majd altatás alatt vagy maximális fájdalomcsillapítással “kiszedik belőlem” a gyerekemet. Szerencsére a személyiségfejlődésem során találkoztam más útjával is a családalapításnak. Ennél nem a félelemkeltés és a fájdalom a lényeg, amivel elriasztják a nőket, és számít egy a kismama akarata és véleménye, hogy nem bánhatnak tárgyként senkivel sem…. Ha érdekel Melitta tevékenysége, kövesd a naturalbabybirth nevű blogját!

Borítókép:  Patricia Prudente on Unsplash

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on pinterest
Pinterest
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük